Interjú: Makay József
Az első interjú után rögtön itt a következő. Interjúalanyom a Makay nicknéven ismerhető Makay József, aki az Androbit.org nevű oldalt fejleszti a magyar linuxos közösség számára. Ki is ő, hogyan ismerkedett meg a Linux alapú operációs rendszerekkel és mit köszönhetünk neki? Alább olvashatók a válaszok.
Mikor és hogyan ismerkedtél meg a Linux alapú operációs rendszerekkel?
Az első Linux alapú operációs rendszer, amivel találkoztam, egy SuSE Linux 8.2 volt. Egy 2003 júliusában kiadott PCWorld informatikai magazinhoz volt csatolva CD-mellékletként. Fel is telepítettem a számítógépemre, jobban mondva arra a gépre, amit édesapám munkaeszközként használt, legyalulva róla a Microsoft Windows 2000-et. Erre a rendszerre viszont mindenképpen szüksége volt, így nem sokáig maradhatott a frissen telepített Linux disztribúció. Ekkor még csekély informatikai tudással rendelkeztem, de addig próbálgattam, míg egy délelőtt nagy küzdelmek árán sikerült egymás mellé telepítenem a két rendszert. Innentől már édesapám munkája sem akadályozott a Linux rendszerek tanulmányozásban. Internet hiányában viszont meglehetősen döcögősen ment a „tanulás”, amit viszonylag hamar fel is adtam.
Mi volt az első Linux alapú operációs rendszered?
Pár évvel a SuSE Linuxos próbálkozásom után kaptam egy új számítógépet a szüleimtől, amihez csatolva volt egy UHU-Linux 1.2 disztribúció. A rendszer a számítógépre is telepítve volt, viszont a hozzá tartozó felhasználónév / jelszó párost tartalmazó papír elveszett. Nem hagytam annyiban és a kíváncsiság is hajtott, szóval nekiálltam újratelepíteni. Már a telepítés mikéntje és sebessége is lenyűgözött, így néhány évre helyet kapott a merevlemezemen. Egyre kevesebbet használtam a Windows-t és egyre inkább kezdtem megismerni a disztribúció felépítését. Akkoriban mindenkinek ezt a rendszert ajánlottam.
Jelenleg milyen rendszert használsz?
Az interjú pillanatában a Novell támogatása alatt álló openSUSE 11.4 Linux disztribúciót használom Tumbleweed rolling release csomagtárolóval. Számos okom van, ami miatt ennél a rendszernél tettem le a voksomat. Hosszú ideig nagy Debian rajongó voltam, viszont a fejlesztők elképzelései szöges ellentétben álltak az enyéimmel. Úgy döntöttem, hogy tovább lépek. Tekintettel arra, hogy a KDE asztali környezetet részesítem előnyben, logikus volt olyan disztribúciót választanom, aminek fejlesztői szintén ezzel a környezettel igyekeznek minél szorosabban együttműködni. Erre szerintem az openSUSE a legalkalmasabb. Egyaránt tetszik a rendszer fejlettsége és a fejlesztők hozzáállása.
Mikor és hogyan kezdtél el foglalkozni a Linuxos közösséggel?
Mint mindenki más, én is először kérdező voltam. 15 éves fejjel a LinuxBázis portálon egy nagyon kedves és segítőkész közösséget volt szerencsém megismerni. Ahogy telt múlt az idő, egyre nagyobb tudással rendelkeztem és a “tanáraim” mellett már alkalmanként én is segítettem a segítségre szorulóknak. A dolgok odáig fajultak, hogy megválasztottak adminisztrátornak, amivel tulajdonképpen beléptem az oldal vezetői közzé.
Milyen úton jutottál el a mai napig? Milyen ötletek sikerültek, mik nem?
A LinuxBázison való adminisztrátorkodásom egy idő után monotonná és ismétlődővé vált. Mindig ugyanazokra a kérdésekre válaszoltam, vagy linkeltem egy korábbi válaszomat, ami rengeteg időmet rabolta el feleslegesen. 17 évesen kitaláltam, hogy csinálok egy egyszerű HTML lapot, amin közzéteszem a gyakran ismétlődő kérdésekre adott választ és onnantól kezdve már csak erre kell hivatkoznunk, ha választ szeretnénk adni. Az oldal, amit SKL-nek neveztünk el, 2007 nyarán el is készült, de olyan igények is felmerültek, amire akkor még nem számítottam. Folyamatosan fejlesztgettem a mai szemmel nézve kezdetleges weboldalt, de ez is kevésnek bizonyult. A fejlesztés első szakasza 2007 végére lezárult és átálltunk a jelenpillanatban is használt PHP alapú portálmotorra. Innentől rohamos fejlődésnek indultunk és egyre többen érdeklődtek a munkánk iránt. Elindult a fórum, a kategorizált könyvtár és még számos olyan szolgáltatás, ami elengedhetetlen egy hatékony és sikeres oldal működtetésénél. Időközben a LinuxBázis közössége átvándorolt az én weboldalamra. Érdekes tény, hogy a LinuxBázis „veresége” csupán annak köszönhető, hogy az ottani főadminok nem engedtek kibontakozni a LinuxBázis fejlesztését illetően, így az álmaimat a saját weboldalamon kellett megvalósítanom. Ennek köszönhető, hogy az oldal megszületett.
Később anyagi támogatók is jelentkeztek, akiknek hála megoldásra került a szerver- és domainbérlés problémája. 2010 végén egy arculatváltáson estünk át, amikortól kezdve az oldal megkapta az Androbit.org nevet és domain-címet.
Sikeres és sikertelen ötleteimet tekintve nem nagyon voltak olyan ötleteim, amiket ne tudtam volna megvalósítani. Természetesen voltak olyan kezdeményezések, amiket le kellett állítanom, mert olyan irányba vitték a dolgokat, ami nekünk nem megfelelő, de ezeket nem bukásnak, csupán korrekciónak tekintem.
Jelenleg mit csinálsz a közösség számára?
Korábban rengeteg segédletet írtam különböző témákban, de mára erre egyre kevesebb az időm. Az Androbit vezetése, fejlesztése és üzemeltetése rengeteg energiámat elveszi. Persze, ha látok olyan témát, aminek gyorsan össze tudom hozni a segédletét, azt azonnal megírom. Manapság többnyire híreket és cikkeket írok olyan megfogalmazásban, hogy a lehető legtöbb ember számára érthető legyen és felkeltse az érdeklődést a munkám iránt. Az Androbit fórumán is igyekszek mindig segítőkész lenni részben segíteni akarásból, részben pedig az oldal minőségének fenntartása érdekében.
Komoly fejlesztésemként az KDE4 asztali felületre szánt Androbit Plasma-témát említeném, ami manapság a legjobban kivitelezett és legnépszerűbb plasma-téma a KDE alapértelmezett témája mellett. Ezenkívül még egy komoly projekt van készülőben, de arról egyelőre csak annyit árulnék el, hogy a mobilpiacot is megcélozzuk.
Mik a terveid?
Az én esetemben sokkal inkább célokról, mint tervekről van szó. Számos célt tűztem ki magam elé és a megvalósított elképzeléseimmel igyekszem követni azokat. Ilyen célok közé tartozik például a közösség összefogása és motiválása, az Androbit weboldal továbbfejlesztése és köztudatban elhelyezése, valamint az Androbit komoly fejlesztőcéggé megalapítása. Az ilyen volumenű célokat leginkább a rászorulók támogatása, mint végső cél motiválja. Ezen törekvéseink megvalósításához keresünk folyamatosan támogatókat, bár Magyarországon manapság ez a legnehezebb feladat.
Köszönöm Makaynak a válaszokat és további eredményes és kitartó munkát kívánok neki.











[...] eredeti írás a Linux Egyszerűen oldalon jelent meg. interjú, [...]