Linux Akadémia kezdőknek is
Az évente megrendezett Linux Akadémia idén nyáron is megnyitja kapuit Szerencsen 2011. július 3-9. között. A rendezvény nonprofit, így az ára is viszonylag olcsónak számít, hiszen csak a szállást és a “rezsit” kell kifizetnie a jelentkezőnek az oktatást nem, de akinek így is sok lenne akár részletben is lehetősége van a törlesztésre.
Azért, hogy ne csak mi legyünk a végén a Linux mesterei, hanem te is, minden mesterkurzusunkon megdupláztuk a tanárok számát: garantáljuk neked, hogy mindenhol legalább két oktató tartja az órákat. Ezzel már ott az órán biztosítjuk az egyéni konzultációt: ha bármit nem értesz, elakadsz menet közben jelzed, és a másik tanár oda megy, és csak neked segít. Ott, azonnal, hogy senki ne maradjon le. Hat napon keresztül délelőttönként, napi 4 órában gyakorlati képzést kapsz, délután pedig bármiről kérdezheted az oktatókat. Mindegyiket, nem csak a téged tanítót.
Ha délután kifogynál a kérdésekből, beülhetsz bármelyik tréningünkre. Ugyanis minden délután 1-2, több órás szakmai tréninget is tartunk a legnépszerűbb témákból kiváló előadókkal.
A fenti idézetből is kiderül, hogy érdemes ellátogatni az akadémiára, hiszen biztosan megfelelő tudással távozhatunk onnan.
Az alábbi témákban lehet részt venni az oktatásokon:
- Hogyan kezdjem? A Linux használata kezdőknek.
- Minden, amit egy kezdő rendszergazdának tudnia kell.
- Tanuld meg hogyan készül a biztonságos tűzfal! Hálózatbiztonság haladóknak.
- Mennyi idő alatt lehet feltörni a szerveredet? Tanuld meg biztonságossá tenni azt!
- Hogyan készítenek a profi Linux szakemberek vállalati szervert?
- ÚJ Mit csinál a szerverével egy profi Linux rendszergazda? Tanuld meg a szerver üzemeltetés mesterfogásait!
Délután pedig az alábbi tréningek egyikén lehet részt venni:
- Czanik Péter: Syslog-ng web GUI-k (LogAnalyzer, php-syslog-ng, Logzilla, ELSA, LogStash, OctoPussy, GrayLog2)
- Varga Csaba Sándor: Desktop biztonság – a privát adat maradjon is az
- Kadlecsik József: IPSet – újdonságok a Linux IPSet tűzfal rendszerében
- Czakó Krisztián: Virtualizáció – Nagy rendelkezésre állású és hibatűrő virtuális rendszerek Debian Linux 6.0 és Xen 4.0 segítségével
- Czakó Krisztián: A rendszergazda barát Linux
- Kutas Ferenc: Hogyan építsünk vállalati rendszert Linux alatt? – LDAP, samba, postfix, csoportmunka
- Tomka Gergely: Praktikus hálózati eszközök
- Opauszki István: Élő videó közvetítés megvalósítása az Interneten Linux alatt
- Villám előadások és kerekasztal: Miért szeretjük a Debiant?
Akinek elnyerte a tetszését a fenti leírás, az ne várjon tovább, hanem jelentkezzen még ma ezen az oldalon.
Részletes információ és a hivatalos bejelentés a Linux Akadémia Mesterkurzusok és Konferencia oldalán található.
A bejegyzésben szereplő kép a LOK oldaláról származik.







