Hírek a magyar Fedora közösség háza tájáról
Sziasztok,
Üdvözlünk minden Fedora felhasználót a magyar közösség nevében, ígéretünkhöz híven több dolgot is igyekszünk tető alá hozni – vagyis mozgalmas évnek nézünk elébe. Apró lépések sorát fogjuk végrehajtani, és ezekből szeretnék néhányat nektek bemutatni.
Első körben ahogy ígértük, a közösség most már saját hivatalos honlappal rendelkezik – amit a Fedora Board jóváhagyott, így már semmi sem állhat az útjába hogy egy közös oldalon találkozzanak az RH és Fedora felhasználók. Az oldal címe: hu.fedoracommunity.org – ahol igyekszünk több mindennel szolgálni, addig is gyertek bátran megtölteni az oldalt, vagy csak köszönjetek be a fórumra. Természetesen a következő Fedora Kerekasztal Találkozót már az új tagokkal együtt szeretnénk lebonyolítani, de erről majd később írunk itt és a közösségi honlapon is.
Továbbá nagy fába vágtuk a fejszénket, hogy megpályáztuk a Fedora nemzetközi fejlesztői és felhasználói konferencia (Fudcon) európai rendezési jogát ide Budapestre, amivel idevárhatunk sok-sok külföldi és magyar Fedora felhasználót is. De a döntésig még várni kell, és a versenyben nem vagyunk egyedül – pl. Párizs is pályázott rá, de nem adjuk könnyen.
Amennyiben van olyan IT főiskola, egyetem ahol képesek stabil wifivel, és néhány teremmel támogatni bennünket, az bizony óriási segítség lenne, de még bármi is történhet. Viszont biztató, hogy előzetes körkérdés alapján jó eséllyel indulunk.
A következő nagy kiadásunk a Fedora 17 (kódnevén: Húsos Csoda, Beefy Miracle) valóban “vastag”-ra sikerült, mivel a Feature-k száma több mint 60, és ebből úgy néz ki a magyarítás sem lesz “vékonyabb”. A kiadásig még van egy kis időnk, a rendszert alkotó fedora.main rész gyakorlatilag 2-3 fájl híján készen áll a migrálásra, így elsőként ebben a kiadásban lehetünk a rendszerben teljesen magyar nyelvű. Sajnos a dokumentációra már nem mondható el ugyanez, de emberhiány miatt sajnos mindent nem lehet. Természetesen ha hibát találtok, írjatok nekem (zoltanh721) vagy bármely fordítási csapattagnak, amint lehet javítjuk őket.
Itt szeretném megköszönni a fordítóink és a csapattagok munkáját, és a lehetőséget, hogy mindezt együtt tehetjük – és veletek együtt építhetjük a magyar és nemzetközi Fedora közösséget. Továbbra is állunk segítségetekre, igyekszünk új lehetőségeket és képességeket építeni, bemutatni a közösségen belül és kívül.
- Rákosi Gergely (rgeri77 – Ambassador)
- Hoppár Zoltán (zoltanh721 – Ambassador, Famsco)
- Gelei Máté (geleimate – Ambassador, L10n coordinator)
Forrás:
A hír eredetileg a hup.hu oldalon jelent meg.







