Címke archívum: Canonical

Ubuntu One kliens Windowsra is

Az Ubuntu One blog számolt be róla, hogy a Canonical által fejlesztett felhőalapú tárhely szolgáltatás, az Ubuntu One, mely alapértelmezetten az Ubuntu része, most már elérhető többek között Windows (XP, Vista, 7) platformra is.

Ubuntu One - Windows verzió (forrás: somloirichard.hu)

Ubuntu One - Windows verzió (forrás: somloirichard.hu)

Matt Asay lett a Canonical COO-ja

Az Ubuntu mögött álló Canonical bejelentette, hogy Matt Asay lett a vállalat Chief Operating Officer-e (COO), azaz a cég operatív működésért felelős vezetője. A bejelentés szerint Matt Asay nyílt forráskóddal foglalkozó veterán, aki 1998 óta van jelen az open source mozgalom körül, és egyike az ipar vezető nyílt forrású üzleti stratégájának.

Matt Asay

Matt Asay

Matt Asay legutóbb az Alfresco (nyílt forrású vállalati tartalomkezelő rendszer) üzletfejlesztési divíziójának alelnökeként munkálkodott. Az Alfresco előtt 2002-ben a Novell Linux Business Office-ének társalapítója volt. Jelentős szerepe volt abban, hogy a Novell a nyílt forrás felé fordult. Korábban pedig a Lineo névre hallgató beágyazott Linux startup igazgatójaként tevékenykedett. Matt nyugalmazott tagja az Open Source Initiative (OSI) vezetőségének.

Matt Asay a Stanford Law School-on szerzett J.D. (Juris Doctor) fokozatot. Három évéből kettőben Larry Lessig professzor felügyelete alatt a szoftverlicencelés és -innováció kérdéssel – kiváltképp a GNU GPL-lel – foglalkozott. Emellett Master és Bachelor fokozattal is rendelkezik a University of Kent (Canterbury, UK) és Brigham Young University intézményektől. Sokaknak lehet neve ismerős a CNet-en általa vezetett The Open Road blogból.

A bejelentés elolvasható itt. Részletek itt.

forrás: http://hup.hu
szerző: trey

Együttműködik a Canonical és a Google a Chrome OS fejlesztésében

Vannak, akik úgy tekintenek a Google által bejelentett Chrome OS-re, mint a jelenlegi linuxos desktop megoldások konkurenciájára. Az Ubuntu mögött álló Canonical azonban nem tartozik ezek közé. Olyannyira nem, hogy a cég együttműködik a Google-lel annak Linux-alapú operációs rendszere fejlesztésén. Egyes Canonical források szerint a cég már azelőtt is együttműködött a Google Chrome csapatával, mielőtt a keresőóriás idén júliusban bejelentette volna Chrome OS nevű operációs rendszerét. Az OEM szolgáltatásokért felelős alelnök, Chris Kenyon szerint a Canonical szerződés keretien belül dolgozik együtt a Google-lel. A Canonical azután hozta nyilvánosságra az együttműködés tényét, miután a Google kiadta a Chrome OS forrását Chromium OS néven.
Kenyon világossá kívánta tenni, hogy azzal, hogy a Canonical beszállt a Chrome OS fejlesztésébe, nem fogja elhanyagolni az Ubuntu-t. Noha a két rendszer rendelkezik közös fő összetevőkkel, a pozicionálásuk más. Szemben a Chrome OS-sel, az Ubuntu továbbra is egy általános célú operációs rendszer, amely képes a webes és natív alkalmazások futtatására és nem igényel speciális hardvert.
Kenyon szerint izgalmas lesz a 2010-es év, mert amellett, hogy meglevő és új OEM partnerek számára szállítják majd az Ubuntu-t, együtt dolgoznak a Google-lel Chrome OS-alapú eszközökön is.
A részletek itt.

forrás: http://hup.hu
szerző: trey

Desktop háttérképeket keres a Canonical az Ubuntu 9.10-hez

Kenneth Wimer – az Ubuntu egyik artwork-kel foglalkozó közreműködője – blogjában arról ír, hogy szeretnének a következő kiadásba – a várhatóan október végén megjelenő Karmic Koala-ba – egy rakás szép háttérképet tenni. Hogy ezt megtehessék, létrehoztak tájékoztatásul egy wiki oldalt és egy másikat, amelyen leírják a bekerülés feltételeit. Emellett létrehoztak egy Flickr csoportot, hogy bátorítsák az újdonsült közreműködni vágyókat. A blogbejegyzés itt.

Ubuntu Artwork

Ubuntu Artwork

forrás: http://hup.hu
szerző: trey

A Canonical és az Ubuntu a Computex-en

Tegnap nyitotta meg kapuit Tajpejben a Computex show. Mint minden éven, idén is összejött a rendezvényen a PC ipar apraja-nagyja, hogy a következő generációs netbookok, notebook és a hamarosan piacra kerülő termékek fejlesztéséről beszélgessenek. A Canonical már visszatérő látogatója a kiállításnak, hiszen az elmúlt években egyetlen alkalommal sem hagyta ki. Idén sem volt ez másképp és az Ubuntu mögött álló for-profit cég több bejelentést is tett a rendezvény ideje alatt.

Ubuntu

Ubuntu

Például bejelentette az Ubuntu Netbook Remix (UNR) Moblin v2-es verzióját, amely az Intel (illetve a The Linux Foundation) által elérhetővé tett beta kódon alapul. A szoftver egyelőre béta állapotban van, publikusan nem érhető el. A Canonical bejelentette, hogy szándékában áll majd a végleges Moblin v2-re épülő Ubuntu Netbook Remix elkészítése is.

A Canonical és az Intel együttműködése itt nem ért véget. Mark Shuttleworth cége bejelentette az Ubuntu Netbook Remix egy olyan változatát, amelyet kimondottan az új Intel classmate PC-re tervezetek.

A Canonical az ipar más fontos szereplőivel is jó kapcsolatokat ápol. A cég bejelentette, hogy együttműködik a világ egyik vezető flash memória gyártójával – a SanDisk-kel – annak érdekében, hogy az Ubuntu még jobban fusson napjaink egyre szélesebb körben terjedő adathordozóján, az SSD-n.

Szintén a rendezvény ideje alatt került bejelentésre, hogy RealPlayer elérhetővé tette Real Player for Mobile Devices for Ubuntu termékét. Ez a lejátszó és codec csomag azoknak az OEM-eknek lesz elérhető, akik Ubuntu-t szállítanak majd az általuk összeépített hardvereken.

A részletek itt olvashatók.

Az eredeti magyar hír a hup.hu oldalon jelent meg, trey “tollából”.

A Canonical dizájnereket, felhasználói felület specialistákat vesz fel

Sokan, sokszor ostorozták az Ubuntu-t, mondván, hogy annak kinézete ronda, “desktop élményben” nem veszi fel a versenyt a modern operációs rendszerekkel. Lehet, hogy a sirámok meghallgatásra találtak, mert Mark Shuttleworth blogjában arról ír, hogy a cége, a Canonical, dizájnereket, felhasználói élmény bajnokokat, interakció dizájn látnokokat keres felvételre.
Shuttlewort nem csak az Ubuntu egyes projektjeinek vezetésére bírná rá őket, hanem arra is, hogy vegyenek részt a GNOME, KDE és egyéb upstream projektekben annak érdekében, hogy javítsák a FLOSS szoftverek használhatóságát. A blogbejegyzés itt olvasható.

forrás: http://hup.hu
szerző: trey