Címke archívum: Linux Egyszerűen
Köszönöm a Goldenblog szavazatokat
Hamarosan lezárul a Goldenblog idei versenye, melyben most elindult a Linux egyszerűen oldal is. Bár a közönség szavazás csak Facebook hozzáféréssel rendelkezőknek volt elérhető, viszonylag sok szavazat érkezett a blogokra így is.
Szavazz a Linux Egyszerűen oldalra
Úgy gondoltam eljött az idő, hogy egy kicsit megmérettessem a Linux egyszerűen weboldalt, így bejelentkeztem az idei Goldenblog versenyre. Ha úgy gondolod, hogy oldalam megérdemli, úgy szavazz te is az oldalamra, a goldenblog weblapon, vagy az alábbi linkre kattintva.
Megújult felülettel jelentkezik a Linux Egyszerűen
Új kinézettel érhető el a mai naptól az oldal. Remélhetőleg ezzel a világos kinézettel könnyebb lesz olvasni az új híreket, leírásokat, interjúkat. Valószínűleg pár újdonság még bevezetésre, illetve pár régebbi elem eltávolításra kerül. Az újak közül íme egy, kérlek használjátok és szavazzatok:
Interjú: sh4d0w
Mint azt bejelentettem, igyekszem egy kis betekintést adni a magyar linuxos közösség életébe, olyan emberek történeteivel, akik valamilyen módon segítették a felhasználókat, valamit nyújtottak a közösség számára. Első interjúalanyommal szinte napi kapcsolatban vagyok, de nem kizárólag ismeretségünk adott okot arra, hogy vele is készítsek interjút, a választ megtaláljátok itt:
Interjú rovat
Hamarosan új rovattal szeretnék jelentkezni az olvasók számára, ez pedig az interjú rovat. Igyekszem a linuxos körökben ismert és kevésbé ismert embereket megszólítani, olyanokat, akik már adtak valamit a magyar linuxos társadalomnak. Kezdetnek megosztanám saját történetem veletek, melyet már tegnap közzétettem a saját linuxos blogomon. Bár ez nem interjúként készült, de igyekeztem minden felmerülő kérdésre választ adni. Tehát akasszuk a hóhért, íme az én “történetem”:
Okostelefon kompatibilitás
A tegnapi naptól kezdődően immár “okostelefonról” is elérhető az oldal. Bár eddig nem túl sok látogatás érkezett ilyen eszközön keresztül, remélhetőleg ez hamarosan pozitívan fog változni, hiszen mostantól mindez könnyebbé fog válni.
LinuxEgyszerűen.hu
Eljött ez a nap is. Nem saját felindulásból, de a mai naptól (köszönhetően születésnapomnak
) linuxegyszeruen.hu lett az oldal hivatalos domain címe, így remélhetőleg több költözés és változás mostanában nem éri az oldalt. Az új cím könnyebben megjegyezhető és hamarabb be is tudjátok írni a böngészősávba.
Hírlevél és RSS
A mai naptól fel lehet iratkozni Hírlevélre, így napra készen kapjátok az oldalon található híreket a postaládátokba, illetve RSS formájában is nyomon lehet követni az oldal életét, így nem kell meglátogatni minden egyes alkalommal az oldalt.
Remélem hasznotokra válnak az újítások és használjátok majd.
Youtube videó letöltése, mp3-ba konvertálása
A mai napon elkészült a youtube videó letöltő és mp3-ba konvertáló szkript. A szkript használatához telepíteni kell a youtube-dl és a mencoder csomagokat:
sudo apt-get install youtube-dl mencoder |
A szkriptet a következő formátumban kell meghívni (elindítani):
./youtube.sh http://www.youtube.com/watch?v=XXXXXXXXXXX szerzo-cim |
A http://www.youtube.com/watch?v=XXXXXXXXXXX a letöltendő videó linkje, a szerzo-cim pedig az általunk letöltendő fájl későbbi neve lesz.
A szkript működésének leírása itt olvasható: Youtube videó letöltés és konvertálás Linuxon
Magát a fájlt innen lehet letölteni: Youtube videó letöltő és konvertáló script (413)
Youtube videó letöltés és konvertálás Linuxon
Ezt a szkriptet azért hoztam létre, hogy egy alap bash szkriptet bemutassak, melyből könnyebben elsajátítható annak használata. Nem célom a szkriptet tovább fejleszteni videó letöltés használatára, csupán tanulási segédanyagként jött létre az amúgy megfelelően működő szkript.
A szkript futtatásához szükségünk van 2 program telepítésére (youtube-dl, mencoder), ezeket a következő parancs kiadásával tudjuk a legegyszerűbben telepíteni:
sudo apt-get install youtube-dl mencoder |
A szkriptünket a következő paranccsal és értékekkel tudjuk majd működésre bírni:
youtube.sh http://www.youtube.com/watch?v=XXXXXXXXXXX szerzo-cim |
A youtube.sh a szkriptünk neve, az utána következő link a letöltendő videó címe, végül pedig egy név, amellyel szeretnénk elmenteni az állományunkat. Vágjunk is bele.
Első lépésként hozzunk létre egy üres fájlt a neve legyen youtube.sh:
touch youtube.sh |
Nyissuk meg szerkesztésre a kedvenc szövegszerkesztőnkkel. Lehet grafikus felületen a gedit, kedit, vagy karakteres felületen az mcedit, nano… stb. Én a nano-t fogom használni.
nano youtube.sh |
Mivel bash szkriptet írunk, a fájl elején meg kell adnunk ezt, mégpedig a következő sorral:
#!/bin/bash |
Majd, hogy a későbbiekben könnyebben tudjunk dolgozni, állítsunk be egy könyvtárat, amibe szeretnénk dolgozni. Én egy saját könyvtárat hoztam létre a $HOME könyvtáramban.
download=$HOME/youtube |
Ha nem alapértelmezett könyvtárról van szó, akkor érdemes ellenőrizni a létezését. (Igazából érdemes ellenőrizni minden esetben.) Egy feltételes utasítással ellenőrizzük a létezését, illetve nem létezését. A következő sorokban megvizsgáljuk, hogy a download változóban eltárolt könyvtár nem létezik-e, ha ez igaz, akkor létrehozzuk a könyvtárat.
if [ ! -e $download ] then mkdir $download echo "A "$download" könyvtár létrehozva" # The directory is created fi |
Az előzőekben ismertetett módon leellenőrizzük az flv könyvtár létezését.
if [ ! -e $download/flv ] then mkdir $download/flv echo "A "$download"/flv könyvtár létrehozva" # The directory is created fi |
Belépünk a munka könyvtárunkba.
cd $download |
Egy üzenettel jelezzük, hogy éppen mit is csinál a szkriptünk.
echo "A letöltés megkezdése" # Start the download |
majd letöltjük a fájlt. A $1 változó a szkriptünk meghívása mögött álló szöveget tartalmazza, ami a hivatkozást kell tartalmaznia. Pl.: youtube.sh http://www.youtube.com/watch?v=XXXXXXXXXXX
youtube-dl $1 |
Majd kiíratjuk, hogy sikeresen letöltöttük a videó fájlt:
echo "A video letöltve" # Video is downloaded |
A következő paranccsal létrehozunk egy video változót, melyben eltároljuk a szkript meghívásánál megadott link egyenlőségjel mögötti karaktereit, ugyanis a youtube-dl ezzel a névvel fogja elmenteni a videót.
video=`echo $1 | awk -F= '{print $2 }'` |
Itt egy új változóval ismerkedünk meg ez a $2 (nem azonos az awk mögötti $2-vel!). Ez a szkript meghívásakor másodikként megadott karaktersorozatot tartalmazza, amelyben az mp3 nevét kell megadnunk. Tehát a szkript helyes meghívása a következőképpen fog kinézni: youtube.sh http://www.youtube.com/watch?v=XXXXXXXXXXX szerzo-cim
A zene változó a következőt fogja tartalmazni: szerzo-cim.mp3
zene=`echo $2 | awk -F. '{print $1}'`.mp3 |
A változók beállítása után egy üzenettel jelezzük, hogy a konvertálást fogjuk elkezdeni:
echo "A konvertálás megkezdése" # Start the convert |
Majd ténylegesen készítünk egy mp3 fájlt a videóból (az eredeti fájl megmarad):
mencoder $video.flv -of rawaudio -oac copy -ovc copy -o $zene |
Ismételten jelezzük, hogy hol tart a szkriptünk:
echo "Az mp3 elkészült" # The mp3 is ready |
A video változó értékét beállítjuk az általunk megadott névre. A következőt fogja tartalmazni: szerzo-cim.flv
video=`echo $zene | awk -F. '{print $1}'`.flv |
Majd átnevezzük az flv fájlunkat:
mv *.flv $video |
Végül áthelyezzük a videót az flv könyvtárba:
mv $video $download/flv/ |
Lezárásképpen jelezhetjük, hogy a szkriptünk lefutott:
echo "A program sikeresen lefutott!" # The script ran succesfully |
A szkriptet ízlésünknek megfelelően lehet módosítani. Például, ha nincs szükségünk az flv videóra, akkor törölhetjük is, illetve akár mindkét fájlt más könyvtárakba is helyezhetjük, minden csak rajtunk múlik.
A szkript tovább fejlesztése várható. Igyekszem hamarosan grafikus felületet készíteni hozzá, illetve flv-ből avi-t készíteni.
A szkript egyben:
#!/bin/bash ####################################################### ## Youtube downoalder and converter ## Create by blaselinux: (blaselinux@gmail.com) ## Licence GNU GPL v3 or later. ## http://www.gnu.org/licenses/gpl.html ## http://gnu.hu/gplv3.html ####################################################### # Set the download variable to the working directory download=$HOME/youtube # Check the working directory; exist or not, if not the script make it if [ ! -e $download ] then mkdir $download echo "A "$download" könyvtár létrehozva" # The directory is created fi if [ ! -e $download/flv ] then mkdir $download/flv echo "A "$download"/flv könyvtár létrehozva" # The directory is created fi # Go to the working directory cd $download echo "A letöltés megkezdése" # Start the download # Download the video youtube-dl $1 echo "A video letöltve" # The video is downloaded # Set the video variable video=`echo $1 | awk -F= '{print $2 }'` # Set the zene variable zene=`echo $2 | awk -F. '{print $1}'`.mp3 echo "A konvertálás megkezdése" # Start the convert # Convert the flv file to mp3 mencoder $video.flv -of rawaudio -oac copy -ovc copy -o $zene echo "Az mp3 elkészült" # The mp3 is ready video=`echo $zene | awk -F. '{print $1}'`.flv # Rename the flv file mv *.flv $video # Move the flv file to the flv directory mv $video $download/flv/ echo "A program sikeresen lefutott!" # The script ran succesfully |
Az elkészítés után ne felejtsünk el futtatási jogot adni az állományra:
chmod +x youtube.sh |
A szkript letölthető innen is:
Youtube videó letöltő és konvertáló script (413)










