Címke archívum: Open Source

Szabad Kultúra – A kreativitás természete és jövője (Lawrence Lessig könyve)

Rövid ismertető

Szabad Kultúra

Szabad Kultúra

Minden alkotás egyfajta tulajdon. Szellemi tulajdon. Ami tulajdon, annak pénzben kifejezhető értéke is van, ami pedig értékes, azt védi a jog. És ezzel Micimackó, aki a fenti eszmefuttatás értelmében maga is áru, egyszerű de célszerű logikáját követve el is juthatunk a szerzői joggal kapcsolatos problémákhoz.

Az első hazai kiadvány, amely a Creative Commons licenc alatt jelent meg, Larry Lassig saját könyve, a Szabad kultúra. A mûvet a nyomtatott formában való megjelenéssel egyidőben az internetről is ingyenesen letölthetővé tette kiadója.

Lessig alaposan körüljárja a szellemi tulajdon, a szerzői jog kialakulását és szerepét, a jelenlegi rendszer visszásságait és azokat a problémákat, amiket az internet idézett elő ezen a területen. A világháló nagyszerű új lehetőségeket teremtett: a kultúra terjedését, az alkotások megosztásának és felhasználásának olyan formájához kínál eszközt, ami előtte szinte elképzelhetetlen volt. Ám egyúttal kihívások elé állította a kiadói iparágat és annak minden gazdasági szereplőjét, akik anyagi érdekeiket féltve kétségbeesetten küzdenek a folyamat ellen.

Hogyan alakul a kultúra jövője, egy világban, ahol a fő cél a szellemi alkotások minél erősebb védelme és “bebörtönzése” a technika és a jog eszközeivel?
Vajon minden fájlcserélés kalózkodásnak tekinthető és káros?
Mi lesz a szellemi közjavakkal?
Kinek az érdeke fontosabb, az alkotóé, a médiabirodalmaké, vagy a társadalomé?
Lehetséges-e egy egészséges egyensúly kialakítása?

Ezekről és hasonló, az egyetemes kultúra jövőjét érintő kérdésről szól ez az immár több mint 10 nyelvre lefordított könyv, amely szellemével összhangban, a nyomtatott kiadással egyidőben, elektronikus formában is szabadon elérhető lesz a könyv saját honlapjáról, a www.szabadkultura.hu címen.

Open Source 2011 konferencia

Open Source 2011 …Technológiák harca

Tervezett helyszín: Aréna pláza, Cinema City (mozi), 1087 Budapest, Kerepesi út 9.
Időpont: 2011. február 24., 08:30-

A nyílt forráskódú megoldások kihasználtsága hazánkban még mindig nem érte el azt a szintet, melyet a benne rejlő üzleti és technológiai potenciálok indokolttá tennének.

Open Source

Open Source

Sintel

A Blender közösség által készített film munkálatait 2009 májusában kezdték meg, hogy a 2010. szeptember 27-i Netherlands Film Festivalra készen legyen. Az interneten 2010. szeptember 30-tól lehet elérni.

Sintel poszter

Sintel poszter

Mostantól a nyílt forrást preferálja a holland rendőrség

Fred Kluit, a “voorziening tot samenwerking Politie Nederland” (vtsPN) szóvivője szerint a holland rendőrség mostantól nyílt forrású szoftverre vált mindenhol, ahol az csak technikailag lehetséges, és ahol a nyílt forrású szoftver megfelel rendőri hivatalok által támasztott funkcionális és technikai követelményeinek. Ott nem váltanak, ahol a nyílt forrású szoftverek használata negatívan hatna a rendőrség munkájára. A holland rendőrség 60 ezer emberből álló testület, amely 25 regionális egységre és a National Police-ra van felosztva. Ezek ellátására jött létre 2006-ban a vtsPN, amely a rendőrség mellett a közbiztonságért felelős többi hivatalt is támogatja. A vtsPN – amelynek egyik feladata az információs és kommunikációs technológiai (ICT) megoldások, beleértve az egységesített IT infrastruktúra biztosítása – nemrég a Red Hat Enterprise Linux 5 és a Red Hat Network Satellite Server termékek mellett döntött.

A döntés az 500 darab Red Hat Enterprise Linux 5 és a két RHN Satellite Servers előfizetés mellett már az új irányelvnek – a nyílt forrású megoldások előnyben részesítésének – köszönhető.

Részletek itt és itt.

forrás: http://hup.hu
szerző: trey

Windows 7 vétkek: Érvek a Microsoft és a szabadalmaztatott szoftverek ellen

Az FSF a következő címszavakkal akarja felhívni az emberek figyelmét a Microsoft által követett káros tevékenységre:

  • Oktatás
  • DRM
  • Biztonság
  • Monopólium
  • Sztenderdek
  • Bezártság
  • Magántulajdon
Windows 7 Sins

Windows 7 Sins

A részletes információk megtalálhatók a weboldalon (angol nyelven) ide kattintva.

Veszprémi Szabad Szoftveres Délután

Szeretném meghirdetni a fent említett eseményt, melynek célja, hogy a Linuxot még nem ismerők bepillantást nyerjenek a Szabad Szoftverek, és főleg az Ubuntu világába.

Főbb témák:

  • A szabad szoftverek és a Linux történelme dióhéjban
  • Legfontosabb Windows-on is használatos szabad szoftverek: Firefox, OpenOffice.org
  • Ubuntu, és változatai
  • Tévhitek és eloszlatásuk
  • Compiz-fusion
  • Telepítés egyszerűen

Szemléltetés céljából kölcsönkapunk néhány gépet az egyetemtől, ahol mindenki kedvére kipróbálhatja az Ubuntut, a Kubuntut és a telepítés folyamatát.

Akit érdekel az előadás, az nyugodtan jöjjön el, szívesen várjuk. Ha van ismerőse, aki vacillál a váltáson, küldje el, mi meggyőzzük.

A pontos egyeztetések után, már biztos, hogy a B épület, B204-es termében rendezzük meg az eseményt. Akit érdekel a dolog, az november 26.-án szerdán, 14:00, és 17:30 között biztosan megtalál ott minket. Akit érdekel, az bátran odajöhet hozzánk kérdezni, beszélgetni.

Aki nem tudná hova kell menni: google maps

Szervezők:

  • Rábai Viktor
  • Mónos Ádám
  • Berta Balázs

forrás: http://ubuntu.hu
szerző: current88

Feljelentik az EU-nál a Microsoft-tendert

Az Európasi Bizottságnál is megtámadják az állami szoftverbeszerzési tendert a nyílt forráskódot támogató cégek. Ha sikerrel járnak, akár meg is semmisíthetik a kiírást, és újra kell kezdeni a beszerzést. – olvasható az index-en.

Amíg a Fővárosi Bíróság pihenteti [1] a kormány 25 milliárd forintos szoftverbeszerzésének az ügyét, addig a nyílt szabványú termékeket támogató cégek újabb fronton próbálják megtámadni a kritizált állami tendert. Az Open SKM Agency Kft., az ULX Kft. és a Multiráció Kft. arra kéri Neelie Kroest, az Európai Bizottság versenyjogi biztosát, hogy vizsgálja ki a kormány kiírását, amely szerintük több ponton is sérti az uniós irányelveket.

forrás: http://index.hu